2012. március 27., kedd

Bőrgomba tünetei és gyógyszeres kezelése.

Frissítve: 2019.07.23.

Kicsit eltűntem mostanában. A következő bejegyzésben elárulom azt is, hogy miért…

Most pedig nézzük a mai témánkat! Korábban már volt szó a körömgombáról, átnéztük kezelésének lehetőségeit, a hüvelyfertőzéseknél is kitértünk a gombás fertőzésekre, most itt az ideje, hogy a bőrgombával is foglalkozzunk egy kicsit!
Korábban csak a bőrgomba kezelésére szolgáló készítményeket (krémeket, oldatokat, sprayket, hintőporokat) lehetett recept nélkül megvásárolni a gyógyszertárakban, amelyek a körömgomba kezelésére hatástalanok, mert nem képesek a köröm mélyebb rétegeibe hatolni. (bár kezdődő körömgombát még meg lehet velük állítani).
Sajnos igen könnyen meg lehet fertőződni vele. Leggyakrabban uszodában, fitness termekben, közösen használt fürdőhelyiségében, strandon ... kapható el.



A gombák a legyengült immunrendszert és a sérült bőrt kihasználva okoznak fertőzést.
Gombás fertőzés bárhol kialakulhat a bőrön. Leggyakoribb a lábfejen, de szintén gyakori a hajlatokban, mell alatti részen, hónaljban.
A fertőzést több gombafajta okozhat. (azt gondolom a konkrét nevük nem igazán érdekes)
Általános tünetei:
- gyulladás
- kipirosodás
- viszketés
- hámlás
- berepedés

Kezelésük:

1. Klotrimazol hatóanyag (Canesten 10mg/g krém, Canesten 10mg/g oldat, Teva-Candibene 10mg/g krém)

A klotrimazol többféle gomba ellen hatásos, ún. széles spektrumú gombaölő szer (antimikotikum).
Enyhíti a bőrirritációt, viszketést, alkalmas a bőr gombás megbetegedéseinek, fertőzésének helyi kezelésére a szőrrel nem fedett bőrfelületen, hajlatokban, lábujjak között, köröm/körömágy mentén, illetve a nem gombás eredetű bőrgyulladás (eritrazma) kezelésére.

Alkalmazása:
Oldat: „A beteg bőrfelületet minden kezelés előtt le kell mosni és gondosan meg kell szárítani. Az érintett bőrfelületre naponta 2-3 alkalommal vékony rétegben vigyen fel az oldatból és finoman dörzsölje be. Egy tenyérnyi bőrfelület kezelésére általában pár csepp elegendő."

Krém: „Az érintett bőrterületre naponta 2-3 alkalommal vigye fel vékony rétegben a krémet és finoman dörzsölje be. Egy tenyérnyi bőrfelület kezelésére általában 0,5 cm csíkban kinyomott krém elegendő.

Hüvelyfertőzés esetén a külső nemi szerveket naponta 2-3 alkalommal kell a krémmel kezelni.
Az újrafertőzés megakadályozása érdekében szükséges a szexuális partner egyidejű kezelése krémmel.”

A tünetek általában 2-4 hét alatt múlnak el. A teljes gyógyulás érdekében a kezelést a tünetek megszűnése után célszerű még 2 hétig folytatni.



2. Bifonazol hatóanyag (Canesten Plus krém 20g, spray 25ml)

„A Canesten Plus bifonazol krém és spray hatóanyaga egy széles spekrtumú gombaellenes szer.
Bőrfertőzést okozó gombák, úgynevezett dermatofiták, élesztőgombák, penészgombák és egyéb gombák (pl. Malassezia furfur) által okozott gombás bőrfertőzések és Corinebacterium minutissimum fertőzések kezelésére alkalmas.

A Canesten Plus alkalmazható a láb, kéz, test és testhajlatok gombás fertőzéseinek kezelésére, továbbá felszíni gombás fertőzés (kandidózis) esetén.”

Alkalmazása:
Krém: „A Canesten Plus bifonazol krémet naponta egyszer kell alkalmazni, lehetőleg este, lefekvés előtt. A készítményt vékony rétegben kell felvinni az érintett bőrterületre és bedörzsölni.
A krém kis mennyisége (kb. 1 cm krémcsík) általában elegendő egy tenyérnyi nagyságú terület kezelésére.”

Spray: „A Canesten Plus bifonazol sprayt naponta egyszer kell alkalmazni, lehetőleg este, lefekvés előtt. Az érintett bőrterületet a készítménnyel vékony rétegben be kell permetezni, majd be kell dörzsölni. A spray kis mennyisége (a porlasztófej 1-2-szeri lenyomásával) általában elegendő egy tenyérnyi nagyságú terület kezelésére.”

Kezelés időtartama:
A tartós gyógyulás érdekében a kezelést a tünetek megszűnése után is folytatni kell. Ha az orvos másképp nem rendeli, a szokásos kezelési időtartamok a fertőzés típusától függően:
- láb és lábujjak közötti gombásodás: 3 hét
- törzs, kéz és bőrredők gombásodása: 2-3 hét
- színes hámló bőrfelület (eritrazma): 2 hét
- bőr felszíni gombás fertőzés (kandidózis): 2-4 hét





3. Terbinafin hatóanyag (Terbisil krém 15g, Lamisil krém 15g, spray 15ml)

A terbinafin hatóanyag tartalmú készítmények az alábbi gombás bőrfertőzések (tinea) kezelésére alkalmasak:

- A lábat (a lábujjak közti területet, a talpat vagy a lábfejet) érintő fertőzések – atlétaláb, más néven tinea pédisz
- A testhajlatokat, főként a lágyékot érintő fertőzések – tinea krúrisz
- A test (arc, nyak, a végtagok vagy a törzs) bőrének felületes, gyűrű alakú foltok megjelenésével járó fertőzésése – tinea korporisz
- Az összefekvő bőrfelületek, testhajlatok sarjadzógomba-fertőzése – kandidiázis
- A test bőrének felületes, színváltó gomba-fertőzése – pitiriázis verzikolor.

Alkalmazásuk: „ Az előzőleg megtisztított és szárazra törölt bőrfelületet naponta egyszer vagy kétszer kell a krémmel bekenni. A fertőzött bőrfelületre a krémet vékony rétegben kell felvinni és enyhén bedörzsölni.

Bőrhajlatok fertőzése esetén a gyógyulást elősegítheti, ha az összeérő felszínek közé gézlapot helyez a krém használata után, különösen éjszakára.

A kezelés időtartama a különböző testtájak fertőzése esetén:
A láb gombás fertőzése: 1 hét/naponta egyszer-kétszer
A testhajlatok gombás fertőzése: 1 hét/naponta egyszer-kétszer
A bőr felszínén bárhol kialakuló gombás fertőzés: 1 hét/naponta egyszer-kétszer
Pityriasis versicolor fertőzés: 2 hét/naponta egyszer-kétszer.”


4. Fenticonazole hatóanyag (Lomexin krém 30g)

- Erről a krémről már volt szó korábban a hüvelyfertőzések kiegészítő kezelésénél.

„Javallatok: A krém a bőr gombás megbetegedéseinek tüneti kezelésére szolgál, hatékony a leggyakrabban előforduló bőrelváltozást okozó gombák esetében.

Használható a test bármelyik pontján: fejbőrön, kézen, karon, lábon, arcon, a lábujjak között, szakállban, illetve a körmön jelentkező gombásodás kezelésére, még abban az esetben is, ha ez kis mértékben baktériummal fertőződött.


Így hatékony pelenka okozta kipállásban, begyulladt körömágy, herezacskón, illetve a gát-tájékon jelentkező gombás fertőzés kezelésére is.

Amennyiben dobhártyasérülés kizárható, fülben (a külső hallójáratban) is használható.”
A krémet napi 1-2 alkalommal szükséges alkalmazni az érinetett felületen.


5. Ciklopirox hatóanyag (Batrafen oldat 20ml, krém 20g)

„A krémet és az oldatot naponta 2-szer a megbetegedett bőrfelületre kell felvinni, majd könnyedén bedörzsölni és száradni hagyni.

Legmegfelelőbb a kezelést mosakodás, zuhanyozás, ill. fürdés után végezni. Így a krémet nem távolítja el rögtön a víz, és elegendően hosszú ideig fejtheti ki hatását"


6. Tolnaftát hatóanyag (Chinofungin spray 100g, Digifungin kenőcs 20g, hintőpor 50g)

„Alkalmazható:
- ujjak közötti gombás fertőzés okozta hámlás,
- szőrzettel borított testrészek felületi gombás fertőzése,
- hajlatok gombás fertőzései okozta kipállás, lágyéktáji gombás fertőzés,
- felületes, lencsényi barna foltokat okozó gombás bőrfertőzés,
- gombás ekzéma,
- egyéb felületi gombásodások.”


Az alkalmazás módja:
A napi kezelések számát és a kezelés idejét a fertőzés típusa és súlyossága szabja meg.
Általában szappanos, melegvizes lemosás után a szárazra törölt bőrfelületet naponta 2-3-szor kell bekenni, befújni illetve behinteni.

A kezelést a tünetek megszűnése után még két hétig szükséges folytatni.

A hintőpor alkalmazásának egyéb területei:
- Felmaródott bőrfelületre is alkalmazható.
- Lábgombásodás esetén a cipő és a zokni is beszórandó.
- Bőséges verejtékezésben szenvedők hajlati gombás fertőzéseinek megelőzésére és utókezelésére.


7. Nátrium paraklórbenzoát hatóanyag (Mycosid hintőpor 100g)

„A hintőpor külsőleges alkalmazású, gombaellenes, enyhe összehúzó és viszketéscsillapító hatású gyógyszer, amely mind száraz, mind nedvedző klinikai elváltozásokat okozó felületi gombás bőrfertőzések megelőzésére és kezelésére javallt.

Az érintett bőrfelület alapos mosása és szárazra törlése után alkalmazható.

Megelőzésre: test hajlatok, illetve a lábfej behintésére, és főleg zárt, rosszul szellőző lábbeli rendszeres viselésekor naponta 1 alkalommal.



Kialakult fertőzések kezelésére: a leggyakrabban érintett területek (láb, lábujjak közei és az ágyéki, hónalji, emlők alatti és egyéb testhajlatok) behintése naponta 1-2 alkalommal.

Lábgombásodás esetén a zoknit és a cipő belsejét is szórja be az újra fertőződés megelőzése érdekében.”



8. Polividon jód (Betadine oldat 30ml, 120ml, kenőcs 20g)

Általános, jód tartalmú fertőtlenítő, amely baktérium-, vírus- és gombaölő hatással is rendelkezik. Ezért is alkalmas felületi sérülések általános kezelésére ugyanúgy, mint kimondottan gombára. (igaz ez az alkalmazási kör még nem terjedt el a köztudatban)
Naponta 2-3x a megmosott, szárazra törölt érintett területet egy vatta segítségével alaposan áttöröljük az oldattal és hagyjuk megszáradni.


9. Kombináció - bórsav, fenol, rezorcin (Solutio Castellani sine fuchsino FoNo VII.)

Ez a gyógyszer felületes gombás bőrbetegségek kezelésére alkalmas készítmény.

Bórsav: enyhe antisepticum, enyhe antimycoticum.
Fenol: desinficiens.
Rezorcin: desinficiens (baktericid, fungicid), keratoplasticus hatású.

Alkalmazása: A kezelendő felületet a készítménnyel átitatott vattával  naponta 2-szer át kell törölni!


+1. Dinátrium-undecilénamido-MEA-szulfoszukcinát (Lubex emulzió 150ml)

Tudom, hogy félelmetes a neve. :) 

A Lubex enyhén fertőtlenítő hatású bőrtisztító- és testápoló emulzió. Összetételének köszönhetően a Lubex elősegíti a különféle bőr- és bőrgomba megbetegedések gyógyulási folyamatát. 

A Lubex lúgos összetevőket, bőrizgató zsírsavat, festékanyagot, illatanyagot, és tartósítószert nem tartalmaz. Még az érzékeny nyálkahártyát sem irritálja.

A Lubex enyhén savas, 5,5-ös pH-val rendelkezik, így megtartja a bőr természetes savas védőköpenyét, ezzel a Lubex gátolja a bőr kiszáradását. 

A Lubex emulzióban lévő enyhe fertőtlenítő hatású hatóanyag, a dinátrium ‑ undecilénamido ‑ MEA ‑ szulfoszukcinát enyhe növekedésgátló hatást gyakorol különféle baktériumokra és bőrgombákra.


Terápiás javallatok:

- akne, (pattanásos bőrgyulladás)
- gombás bőrbetegség
- csecsemőknél pelenka okozta bőrgyulladás (pelenka dermatitisz), különösen, ha szájpenésszel is társul
- nemi szervek gyulladása
- rozácea (idősebb korban az orcákon és az orron kialakuló bőrvörösséggel, értágulatokkal, apró vörös kiütésekkel, gennyes pattanásokkal járó bőrelváltozás.
- a testhajlatok gyulladása (intertrigo)
- gennyes, pörkképződéssel járó bőrelváltozás (impetigo)
- foglalkozás okozta bőrbetegségek





Az újrafertőződés elkerüléséhez fontos a higiéniai előírások betartása! 

Néhány hasznos tanács:

- a fertőzött területet tisztán kell tartani, a kezelés után mindig kezet kell mosni, saját törülközőt célszerű használni

- fürdés után töröljük magunkat szárazra, majd használjunk hintőport, izzadás-gátló készítményt

- fürdőszoba alapos fertőtlenítése, folyamatos tisztán tartása

- manikűr-, illetve pedikűrkészletek használat utáni fertőtlenítése

- gyakran kell fehérneműt váltani, célszerű pamut zoknit viselni és célszerű a lábbelit is fertőtleníteni

- a fertőzött területtel érintkező ruhadarabok – pl.:zoknik, harisnyák, atléták... - magas hőmérsékleten való mosása

- a fertőzött felületet – annak ellenére, hogy viszket – lehetőleg ne dörzsölje, mert a bőr sérülhet és ez késleltetheti a gyógyulást. A dörzsölés, a vakarás a fertőzés terjedését is elősegítheti

- lábbelik fertőtlenítése: erre a legmegfelelőbb a formaldehid.


Kapcsolódó írásaim:

49 megjegyzés:

  1. A gyógyszergyárak csak a profitra törekednek.
    A Canesten sem segített.
    Az ecetes áztatás már egy alkalom után is jelentős javulást eredményezett nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves forestcornet!
      Végül teljesen tünetmentes lettél?

      Törlés
    2. Kedves forestcornet!
      Végül sikerült neked teljesen tünetmentessé válnod? 1-2 áztatás után nekem is látható a javulás..

      Törlés
  2. A Lamisil humbug. Semmit nem használ.

    VálaszTörlés
  3. A Canesten és Lamisil dolog nekem nagyon nem jött be!!!

    VálaszTörlés
  4. A krémeket el kell felejteni ha lágyék, vagy hajlatokban van, mert pont a meleg nedves teruletet szereti a gomba. Csak porok johetnek szoba.

    VálaszTörlés
  5. A Péter állítása az én tapasztalataimmal egybevág. Éppen ezért a micosid hintőpor a legjobb a zárt helyeken.

    VálaszTörlés
  6. A Micosid hintőportól elviselhetetelen marás, csípés, fájdalom jelentkezett az altestemen. Azonnal le kellett mosnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos allergiás, túlérzékenységi reakciók előfordulhatnak. Érdemes először kis felületen kipróbálni minden készítményt, mielőtt nagyobb területen kezdik alkalmazni.

      Törlés
    2. Gombaölő szerek egyes fajtáinál természetes, hogy a gombás bőrt megtámadja, szinte leégeti, utána lehámlik, leszárad. Jódtinktúrától kezdve sok szer vált ki ilyen hatást. Miközben ugyanarra a szerre az egészséges bőr teljesen érzéketlen. Konkrétan a Mycosid is okozhat viszketést, ahogy elkezd az izzadságtól átnedvesedni, egyre fokozódó mértékben. Ez ilyenkor csak a gombás, beteg bőrt indikálja, nem allergia.

      Törlés
  7. Tabletta létezik e a gombásodás gyógyítására?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Enikő!

      Igen, létezik.
      Van többfajta hatóanyaggal is, de mind receptköteles. Beszélje meg háziorvosával, vagy bőrgyógyászával a dolgot.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  8. Az izzadt lágyéki részen ki alakulhat e gombásodás annak ellenére is ha a tisztálkodás rendszeres és alapos?
    Ez a gombásodás átterjedhet a herezacskóra, és a péniszre is,?? Mert nálam ilyesmi van. És nagyon idegesítő, hogy annak ellenére, hogy nagyon odafigyelek a tisztálkodásomra, ilyen megtörténik velem. Mindkét utólag említett testrészen bőrpír jelentkezett,és a pénisz makk felőli részén viszkető érzés érezhető, (kellemetlen-idegesítő)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Igen, sajnos előfordulhat.
      Pamut, jó légáteresztő ruházat, kamillás hintőporozás segíthet a megelőzésben.
      Érdemes azért orvosnak megmutatnia, hogy valóban az áll-e a háttérben.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
    2. Kedves Julia,

      Nalam is valami hasonlo dolog tortent. A comb hajlatban a lagyeki reszen alakult ki feltehetoen gombas fertozes. Kb 2 hete kezelem, kenem Canesten 2% os keremmel, valamint mivel nem tortent valtozas...jelenleg Fungarest 20mg/g Ketoconazol tartalmu kremmel. De nem igen latok valtozast. Lehet hulyesegek irok, de amikor tusolok es viz eri a fertozott teruletet akkor furdes utan sokkal halvanyabb a terulet, mint miutan bekentem kremmel. A kerdesem az lenne, hogy mennyi ido alatt gyogyul altalaban egy ilyen "fertozes", es melyik a legerosebb krem amit On ajanl? Valamint erdemes e a hereket, es a peniszt is bekenni azert hogy ne fertozodjon meg esetleg? Koszonom valaszat. G

      Törlés
    3. Kedves Kérdező!

      Megelőző jelleggel nem szükséges a környező bőrt kenni.
      Érdemes megmutatni orvosnak, hogy tényleg gombás fertőzésről van-e szó, nem áll-e más a háttérben. (ekcéma)
      Sajnos a kezelés hetekig is eltarthat.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
    4. Ekcéma is lehet simán, mivel számos táplálék törvényszerűen fokozza nálam. Paradicsomtól nálam mindig menetrendszerűen bedurran.

      Törlés
  9. A makkomon van egy kb 5 forintos nagyságú fehér szegélyű folt.
    Már próbáltam sokféle gombaölő kenőccsel kenni, de nem javul.
    Lehet, hogy nem is gombás fertőzés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Mutassa meg bőrgyógyásznak, ő tudni fogja, mi okozza és mi a megfelelő kezelési mód.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  10. Kedves Júlia,

    Lehet, hogy a problémám nem vág a témához, de hátha...
    Világos fehér bőrű férfi vagyok, a problémám az, hogy a combhajlatom, herezacskóm és péniszem jóval sötétebb színű. Ez nagyon zavar. Rendszeresen tisztálkodok alaposan, borotválom magam, férfi intim szappant is használok, azonban nem változik semmi. Van olyan nap, hogy többször is zuhanyzok, de sajnos van olyan eset is (ha dolgozok), hogy két fürdés közt több mint 24 óra telik el. Más tünetem (bőr pír, viszketés stb.) nincs. Azt szeretném ha az ágyékom és a nemiszervem bőrszíne nem ütne el a testem többi részétől. Nem tudom, hogy ez normális-e, vagy lehet-e rajta változtatni? Esetleg a tisztálkodás során csinálok rosszul valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Nem csinál semmit rosszul a tisztálkodás során. Így látatlanban azt mondanám, hogy nem áll fenn probléma (nincs viszkető érzés, kipirosodás...), egyszerűen Önnek az adott területen sötétebb a bőre.
      Ha zavarja, mutassa meg bőrgyógyásznak, hátha tud tanácsot adni, pontosabb diagnózis felállítani.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  11. Kedves Jùlia!!! 17 èves fiamnak az arcàn pontosabban a szeme alatt 2015 oktoberben megjelent egy piros foltocska, mivel 2-3 hèt alatt nem mùlt el bőrgyògyàszhoz fordultunk. Laboreredmènyből kijött hogy Mallasezia furfur nevű gomba. Azòta is minden hònapban orvosnàl vagyunk rengeteg krèmet màr kipròbàltunk, időközben orvost is cserèltùnk de semmi javulàs sőt most mindkèt szeme alatt a melegben kipirosodik. Ha hűvös van nem is làtszik de amugy nagyon zavarò, màr előre rettegūnk a nyàri melegtől. Mit tudnànk mèg tenni? Segìtsègèt előre is köszönòm!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!

      Ajánlom figyelmébe az alábbi cikket.

      http://www.webbeteg.hu/cikkek/borbetegsegek/8613/napgomba--tunetek-es-kezeles

      Sajnos ennél többet én sem tudok segíteni.
      Nagyon makacs, gyakran visszatérő gombáról van szó.

      Kitartást és gyors gyógyulást kívánok!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  12. Kedves Júlia!
    A gomba elmúltával a helye még enyhén rózsaszín ez mit jelent?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Milyen gomba volt?
      Napgomba esetén sajnos gyakran előfordul, ha fehéres-rózsaszínes folt marad vissza. (Inkább fehér)
      Ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni.
      Ha nem múlik, azt tanácsolom mutassa meg bőrgyógyásznak, hogy teljes-e a gyógyulás.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  13. Kedves Júlia! Már több, mint egy hónapja szenvedek a hónaljam miatt. Reggel és este is fürdök, napközben a nagy melegben frissítő törlőkendőt használok, mégis kipirosodik, ilyenkor fáj, csíp, majd barna réteg képződik az előzőleg piros területen és nem múlik. Használtam betadint, neogranormont, sudocremet, canestent, kamillás hintőport és nincs javulás. Minden típusú (fújós, golyós, krémes) dezosort kipróbáltam, mindegyik mellett előjött. Végső elkeseredésemben ma ecettel letöröltem, iszonyúan csípett. Mit javasol?
    Válaszát előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Menjen el bőrgyógyászhoz, hogy kiderüljön, mi okozza a problémát és az alapján kezdje el a kezelést.
      Lehet allergiás reakció, de lehet gomba is.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
    2. Kedves Kérdező pontosan ugyan ezzel a problémával küzdöm én is július eleje óta. Azóta voltál orvosnál? mit mondott?

      Törlés
    3. Kedves Sorstárs!
      A kérdésemet követően az alábbiakat tettem és kb 2 hét alatt elmúltak a tünetek: reggel-este betadinnal kezeltem, steril gézlapot tettem a hónom alá, hogy a bőrfelületek ne érintkezzenek, ezzel igyekztem szarazon tartani. Minden nap, napoztattam kb negyed órát (panelben lakok, ugyhogy a távolból ez biztosan viccesen nézett ki). Ezektol a barna hámrétek kiszáradt és szép lassan lehámlott. Utána puha rózsaszín bör maradt, azt sudocrem-el kentem vékonyan reggel-este. Dezodort ez idő alatt nem hasznaltam, bár nehéz volt megállni

      Törlés
    4. U.i. Sajnos a munkából nem tudtam elszakadni, így bőrgyógyásznál nem jártam.

      Törlés
  14. Tisztelt Doktornő! 12 éves lányom mindkét talpfelületén, főleg a lábujjak alatti "párnás" részen és a lábujjak alsó részén nagy kiterjedésű, hámló bőrfelületek vannak. Valószínűsíthető, hogy valamilyen gombás fertőzésről van szó? Sajnos a városban jelenleg nem praktizál bőrgyógyász, a közeli városokban pedig augusztus közepére tudnak csak előjegyzést adni. Milyen krémet (vagy hintőport?!) ajánlana az egészségügyi piacon forgalmazottak közül? Üdvözlettel: Monika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mónika!
      A leírás alapján nagy valószínűséggel bőrgombával állunk szemben. Gyerekorvosnak is érdemes lenne megmutatni. Bár nem bőrgyógyász, de biztosan felismeri a gombát.
      Canesten krémmel kezdjék el kenni. Ha nem az, sem árthatnak vele.
      Figyeljenek oda, hogy minden fürdés után alaposan, szárazra legyen megtörölve a lába. Erre a célra érdemes külön törölközőt befogni.
      Ha a Canestentől 4-5 napon belül nem látnak enyhülést, mutassák meg orvosnak.
      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  15. Piros kellemetlen kidörzsölődés ágyéki hajlatba,ott ahol a herezacskómmal dörzsölődik.Nagyon kellemetlen, csíp, és fáj ahogy az alsógatyámhoz dörzsölődik, főleg ha járok. Gondolom amiért kissé elhíztam -Mit lehet tenni.Köszönöm előre is a segítséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gyula!

      Bármelyik gomba elleni készítményt kipróbálhatja. Ha nem gomba, "csak" irritáció, próbálja meg a Sudocremet vagy a Neogranormon kenőcsöt.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  16. Kedves doktornő a kis lányomnak az ajkán egy fehét pötty van és nem tudom mitől lehet...plusz minden ujján tyúk szemhez hasonlo gumók.mitől és mik lehetnek ezek!előre köszönöm a válaszát

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Mindenképp mutassa meg gyermekorvosnak vagy bőrgyógyásznak, hogy pontos diagnózist tudjanak felállítani.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  17. Kedves dr. Júlia ! A lábom ujai között böröm szétrepest fáj viszket ég ...valahol börfelválás van...ez lehet gomba?? Mit javasol rá?? Nagyon tisztán tartom a lábaimat és mégis csak egy lábamon jelentkezik ez a probléma!! Előre is köszönöm! Üdv .Szilvia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvia!

      Valószínűleg bőrgomba, de érdemes orvosnak is megmutatnia.

      Üdvözlettel,
      Szabó Júlia

      Törlés
  18. Kedves Júlia!
    Életemben először, a nyár elején éltem át "gombatámadást", mely a mellem vonalát és a mell alatti részeket érintette, mintegy 2-3 tenyérnyi összességben. Kerti munka közben megizzadtam és a póló benedvesedésének szinte pontos területén alakult ki a fertőzés. Canestennel próbálkoztam, de nem láttam javulást, ezért bőrgyógyászhoz fordultam. Három komponensű, készítendő krémet írt fel, refrigerátor, gyulladáscsökkentő és steroid is volt benne(Locoid). Az első héten nem nagyon láttam változást, de a második heti kezelés meghozta a látványos javulást. Ellenőrzésen voltam, gyógyultnak minősültem. A nyár végén azonban sajnos ismét csak megizzadás miatt újrafertőződtem, de most kicsit feljebbi területen, ahol a nyakrésze van a pólónak. Canesten+ 4 hét alatt - nincs eredmény. Bőrgyógyászhoz ismét elmentem. Ő Lomexint és/vagy Batrafent javasolt. Lomexin 2 hét alatt semmi eredmény. Most Batrafennel kísérletezem, de egy hét után semmi, sőt, mintha terjedt is volna picit a nyakam felé. A recept a steroidos előző krémről meg van írva és azt mondta bőrgyógyászom, hogy ha nincs a többivel eredmény, akkor használjam a steroidosat, de csak óvatosan, napi egyszer.(Az előző alkalommal napi kétszer kentem, de közben ginekomasztia-gyanú miatt vizsgáltak és nem tudták kizárni a steroidos krém mellékhatását. ) Szóval... most aggódom, nem szívesen használnám a steroidot. Itt Önnél olvastam más szereket is és az lenne a kérdésem, hogy Ön mit javasolna? Melyik szert próbáljam ki? Vagy essek neki a steroidossal? Előre is köszönöm válaszát!
    Köszönettel: Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter!

      Ha ennyi szer nem hozott eredményt, szerintem is próbálja meg a szteroidos kevert krémet, de tényleg csak napi egyszer.
      Reméljük, hogy nem jön újra ki a gomba.
      Ha hajlamossá válik az újrafertőződésre, érdemes kicsit jobban utánajárni, hogyan lehet eleve megelőzni a dolgot.

      Gyors gyógyulást kívánok!

      Üdvözlettel,
      Szabó Júlia

      Törlés
  19. Tisztelt Doktornő!

    Másfél éves lányom felkarján, a csípőjén és az egyik térdhajlatában kb két hete észrevettem száraz foltokat, amik fürdés után erősen bepirultak. A lábain pedig kb 4-5 db fehér kör alakú foltot találtam. Azt gondoltam száraz a bőre, így elkezdtem testápolóval kenni, de semmi javulást nem mutatott. Úgy gondolom nem viszket neki, mert nem vakarózik. Elvittem a gyerekorvoshoz, aki azt mondta bőrgomba. Már egy hete kenem neki Canesten krémmel reggel és este, de nem hogy múlna, még több van neki. Olyan minta szaporodna. Átterjedt a cicijére, mindkét oldalán van már és a combján is kezd mutatkozni, pedig alaposan átnézem és bekenem az összes kis foltot. Mennyi idő a gomba gyógyulási ideje? Valamit rosszul csinálok, vagy ez természetes a kezelés alatt?

    Köszönöm a segítségét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Érdemes lenne elvinni a kislányát bőrgyógyászhoz is, hogy biztosan gombával állunk-e szemben.
      Ez mégiscsak inkább az ő területe.
      Nekem is volt, hogy a gyerekorvos allergiára gyanakodott a lányom bőrtüneteit nézve, de elküldött bőrgyógyászhoz és kiderült, hogy teljesen más.

      Gyors gyógyulást kívánok!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
    2. A bőrgyógyász ránézett és egyből megállapította, hogy rózsahámlása (pityriasis rosea) van. Azt mondta nagyon könnyű összetéveszteni gombával vagy ekcémával, de nem komoly "betegség".

      Köszönöm a gyors válaszát.

      Törlés
  20. Kedves Júlia!
    Én azt szeretném megtudni,hogy mennyi idő alatt gyógyul meg egy mell alatti felmaródás esetleg gombás fertőzés?3 hete kezdődött a bőrgyógyász szteroidos krémet írt fel napi kétszeri kenéssel.Szépen javult,halványult,de tegnapra egy kisebb részen újra jobban bepirosodott.Újból romlott az állapota.Meddig lehet egyáltalán szteroidos krémmel kenni?Van annak valami mellékhatása?
    Köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  21. Udv,,, a talpamon barnas foltok ellegsotet szinu eg parnapja kenegetem kanszten kremel aszthiszem gomba de nemvagyok benne bisztos milehet gomba .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Mutassa meg vagy háziorvosnak, vagy ha van lehetősége, bőrgyógyásznak.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  22. Nekem sajnos a mellem között pirosodik ki, ég , viszket és gyakran hámlik is, vajon melyik lenne a legjobb rá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Elnézést szeretnék kérni a késői válaszért!
      Próbálja ki először a Canesten krémet. Ha izzadás előfordul, érdemes hintőport választani.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés