2015. december 31., csütörtök

2015. október 15., csütörtök

Uszodaszemölcs - molluscum.


Ezt a cikket már nagyon régóta halogatom. Többen kérdeztek erről a témáról, de valahogy soha nem éreztem sajátomnak. (Szerencsére!) Egészen 2 hónappal ezelőttig, amikor a 3,5 éves lánykám lábfejét elárasztották az uszodaszemölcsök.

Ez a mai bejegyzés félig szakmai cikk lesz, félig pedig "élménybeszámoló" a saját utunkról.
Remélem nem veszik rossz néven tőlem!

Lágyéksérv műtéten voltunk túl előző nap. A déli alvás után még semmi nem volt rajta, majd 1-1,5 óra múlva látom, hogy vakarja a kis lábát. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Bíztam benne, hogy -korábban nem hittem volna, hogy erre "vágyom"- bolha. Hisz szúnyog nem csíp össze ilyen kis területet, ilyen rövid idő alatt ruhával fedett részen. (20-30 kis pötty) Aztán kezdtem félni, hogy ágyi poloskát hoztunk haza a kórházból. De napközben is jöttek elő új "csípések", terjed a lábára, kezére, hasára, így ezt elvetettem.

Így irány a bőrgyógyászat. A diagnózis molluscum contagiosum vagyis uszodaszemölcs. Finoman szólva sem voltam boldog.

Először megnézzük, mi is az az uszodaszemölcs, aztán azt, hogy mit javasolt a bőrgyógyász, a sebész, a házi gyerekorvos, a homeopata gyerekorvos és végül mire döntöttem én.

Nem ígérem, hogy meglesz a megoldás a végén, de összefoglalom a tapasztalataimat.

A molluscum vagyis uszodaszemölcs egy rendkívül gyakori vírus okozta bőrbetegség.

Elsősorban gyerekeken jelenik meg, de ugyanúgy felnőtteket is megfertőzhet (ebben az esetben vékonyabb bőrrel fedett részeken - pl. has alsó része, nemi szerveken- jöhet elő). 

Terjedése:

Maga a szemölcs felülete sérül (vakarás), ezáltal a fertőzés a környező területekre is terjedhet. Gyermekeknél fontos a körmök rövidre vágása (Ezt a bőrgyógyász javasolta.) és a gyakori - lehetőleg fertőtlenítős - kézmosás. 

Tünetei:

Maga a szemölcs egy bőrszínű (elvakarás esetén vörössé, irritálttá válik) félgömbszerűen kiemelkedő, 2-5mm-es, középen behúzódást mutató papula a bőrön. Gyermekeknél az arcon, nyakon, végtagokon jelenik meg (de idővel bárhová eljuthat)
Felnőtteknél a genitális területen észlelhető leggyakrabban. A fertőzés ilyen esetben szexuális együttlét során is átadható.




Kialakulásának okai:

Mint fentebb is írtam a fertőzést egy vírus okozza (molluscipoxvirus), amely érintkezés útján terjed. Legyen szó akár direkt bőr-bőr kontaktusról, akár használati tárgyon keresztüli fertőzésről.

Neve megtévesztő, nem csak uszodában terjed, de az uszodába járó gyermekeknél a leggyakoribb, innen kapta ezt a nevét.

Jöttek a kérdéseim, hogy akkor ezt most mégis hogyan és miért az én gyerekem, hisz legalább egy éve nem is voltunk ilyen helyen.

A bőrgyógyásztól tudtam meg, hogy ez olyan mint a herpesz. Ha valaki egyszer megfertőződött vele, lappanghat a vírus és ha legyengül az immunrendszer (nálunk valószínűleg a műtét okozta stressz adott egy pofont a kicsi immunrendszerének), akkor fellángol a fertőzés, előjönnek a szemölcsök.

Ha benne van a szervezetében, bármikor előjöhet, akkor nem is lehet kinőni?
Mivel ez a fajta szemölcs azért a gyerekeket támadja elsősorban, mert csak a puha bőrön képes előtörni, idővel, ha erősödik, "keményedik" a bőrük, már nem fog tudni előjönni. (szintén a bőrgyógyásznak szegeztem ezt a kérdést)

Hajlamosabbak a száraz, atópiás bőrű gyermekek, így nagyon fontos a megfelelő ápolás, hogy ellenállóbb legyen a bőrük.

Milyen szövődménye lehet?
Szerencsére nem okoz mélyebb szöveti vagy szervi problémát. Végülis mondhatnánk veszélytelennek a gyermekre nézve, maximum viszket (és ezáltal terjed!). De magas fertőzőképességét nézve mégsem az, hisz átadhatja ás gyerekeknek.

Mennyi idő alatt gyógyul spontán?  Merthogy magától is elmúlik: 6-12 hónap alatt.

De azért annál jobban megrémül a szülő, hogy megvonja a vállát és azt mondja, mit nekem, kivárom azt a 6-12 hónapot...

Így természetesen én is elkezdtem keresni a megoldást.

Első állomásom a bőrgyógyász volt.

Ő a fizikai eltávolítást javasolta. Ennek 3 módja lehetséges: 

1. Fagyasztás - ezt sok esetben ismételni kell, gyerekeknél nem javasolja 

2. Lézer - gyerekeknél szintén nem javasolja, mert nem biztos, hogy annyira nyugton tudnak maradni, mint amennyire kellene, ráadásul a sebgyógyulás sem szép 

3. Volkmann-kanállal történő eltávolítás- ő ezt javasolta volna. A beavatkozás előtt fél-egy órával egy Emla nevű (Magyarországon nincs is sajnos patikai forgalomban, de a bőrgyógyászoknál szokott lenni) érzéstelenítő kenőccsel kell lekenni a szemölcsöket és fóliával lefedni az érintett területet.


Utána maga az eltávolítás nem nagyon fáj. De nyilván a gyermeket lelkileg megviseli. Mondta, hogy felnőtteknél még vérzéssel sem jár, mert nyugodtan tudnak maradni. Gyermekeknél vérezni szokott egy kicsit.

A kaparás pedig nem szó szerint kaparás, hanem a kanalat finoman végighúzza a bőr felületén és a szemölcs "magja" kifordul. Utána spontán gyógyul.



Az én gyerekem már a krémezésnél teljesen kiakadt volna (amit én csinálok otthon), nemhogy magától az orvosnál történő kanalazástól.

Így elkezdtem a netet bújni és találtam egy cikket, ahol az anyuka leírja a kisfia bódításban történő uszodaszemölcs eltávolításának történetét (Budapesten). Megörültem, hogy akkor le lehetne tudni egy kalappal, nem kell többször visszamenni a bőrgyógyászhoz. Mert még az, hogy kiakad az első alkalommal, de a következőnél már azt is tudni fogja miért megyünk...

Éppen menni kellett a sebészetre a lágyéksérv műtét első kontrolljára, így egyből le is támadtam ezzel a doktorbácsinkat. Van-e rá mód, hogy ők bódításban megoldják ezt a problémát. Abban egyetértettünk vele, hogy lánykám olyan extrém módon retteg az orvosoktól, hogy a kaparásnak nem szabad (pláne nem a műtéthez ennyire közel) kitenni.

Ő azt mondta, hogy az Emla kenőcs sem mindenkinél éri el a teljes érzéstelenítő hatást, van akinél szinte semmit nem segít.

Náluk nincs mód bódításra, csak altatásról lehet szó, amit ő viszont nem feltétlenül javasol egyből egy ilyen problémánál (altató adása, intubálás...) Tőle kaptam az első reménysugarat, hogy nem terjed azért ez a végtelenségig (addig minden nap jöttek elő újak, így valahogy fel sem merült bennem, hogy ez megállhat), egyszer leáll a terjedés.

Abban maradtunk, hogy 6 hét múlva megint kell mennünk kontrollra, akkor visszatérünk a dologra.

Kezelési módok, lehetőségek, kinek mi a véleménye róla: 

1. Maró ecsetelők.

Nagyon sokfajta ecsetelő van forgalomban, amelyek többsége szalicilsavat tartalmaz. Ezeknél a lényeg a szemölcs lemarása, majd a spontán sebgyógyulás.

A sebész ajánlotta, mint alternatív lehetőséget. A bőrgyógyász szerint végső soron a kanalazás gyorsabb kíméletesebb, szebb sebgyógyulást eredményez. Nem tesz kárt a környező ép bőrben, mint ahogy arra nagy esély van az ilyen maró ecsetelőknél. Nem azt mondta, hogy nem jó, csak azt hogy túl sok baj van vele így hogy gyerekekről beszélünk. (felnőttnél nyilván más lenne a helyzet)

Én, mint gyógyszerész, elfogadtam a bőrgyógyász véleményét és ha 6-7 évesem lenne, akivel ezt meg lehet beszélni, nem egy orvosoktól rettegő 3 évesem, ráadásul akkor már 50 körüli szemölcs darabszám, az ő megoldását kipróbáltam volna, de így egy kimondottan uszodaszemölcsök elleni ecsetelőre esett a választás. 

VitálHáz


Infectodell oldat 2ml - hatóanyaga: kálium-hidroxid (szintén maró vegyület)

Betegtájékoztató:
"Az INFECTODELL oldatot külsőleg alkalmazzuk molluscumok ecsetelésére (molluscum contagiosum).

Összetevők: 1 ml lNFECTODELL oldat 50 mg kálium-hidroxidot tartalmaz
A doboz 2 ml oldatot tartalmaz külsőleges használatra, valamint egy műanyag spatulával ellátott zárókupakot, az oldat felvitelének megkönnyítésére.

Mi az INFECTODELL oldat és mire alkalmazható?

Az INFECTODELL oldatot külsőleg alkalmazzuk molluscumok ecsetelésére (molluscum contagiosum)
Az INFECTODELL oldat feloldja a vírussal fertőzött sejteket, egy védekezési reakciót indít el a bőrben, mely a molluscumok gyógyulásához vezet. A kezelés következtében egy kis felületen fájdalommentes gyulladás jön létre, A gyulladás megszűnését követően a molluscum is gyógyul, Kérjük, ne felejtse el: az INFECTODELL oldat nem alkalmas minden típusú szemölcs (Verrucae) kezelésére, Amennyiben nem biztos, hogy Önnek vagy gyermekének milyen típusú szemölcse van, az INFECTODELL kezelés megkezdése előtt kérdezze meg kezelőorvosát.

Hogyan néz ki amoIluscum?

Körülbelül 2-5 mm nagyságú, a bőrből kiemelkedő göböcskék, melyek többnyire halmozottan jelentkeznek. Bőrszínűek vagy pirosas, fénylő illetve gyöngyözően csillámló felületűek, Közepükben gyakran tűszúráshoz hasonló behúzódás található.

Az INFECTODELL nem alkalmazható:
• szemkörnyéken
• nyálkahártyán (száj, genitáliák), nyílt seben vagy sérült bőrön
• gyulladt molluscumok esetén
• anyajegyekre, tyúkszemre és más bőrelszarusodásra
• csecsemőknél és kisgyerekeknél 2 éves kor alatt
• a bőr hipertrófiás elváltozásai a (keloldok)
• született vagy szerzett immunbetegségek esetén (HIV fertőzés illetve gyógyszerrel történő kezelés esetén, melyen az immunrendszer működését befolyásolják), mertlilyen esetekben még nem áll megfelelő mennyiségű tapaszta at rendelkezésre

Az INFECTODELLalkalmazásakor különös óvatosság javasolt
• szoptatás ideje alatt a mell környékén megjelonő molluscumok esetén. Ugyeljünk arra, hogya csecsemő ne érlntkezzen a kezelt bőrfelüleltel
• azoknál a pácienseknél, akik atópiás dermatitiszben (neurodermitisz) szenvednek.

Az INFECTODELL oldat nem alkalmazható az atópiás dermatitis akut fázlásban, csak a megfelelő orvos kezelést követően!

Hogyan kell az INFECTODEll oldatot alkalmazni?

Alkalmazása: naponta 2 alkalommal, reggel és este vigyen fel egy kis mennyiségű oldatot a zárókupakon lévő spatulával pontosan a molluscumra és hagyja megszáradni.
Fontos információ a helyes alkalmazáshoz

• Az INFECTODELL káliumhidroxid oldatot tartalmaz és helytelen alkalmazás esetén a bőrön felmaródást okozhat
• Kerülje az oldalt szemmel történő érintkezését. Minden alkalmazás után mosson kezet.

Ügyeljen arra, hogy alkalmazást követően az oldat az egészséges bőrfelületre ne csurogjon le.

FONTOS!!! ERŐSEN MARÓ!"

Amit megvettem ugyan, de végül nem használtam.

Ennek egész prózai oka van. A gyerekem nem engedte lekenni magát mikor ébren volt. Mivel maró anyagról van szó, nagyon óvatosan, csak a szemölcs közepére kellett volna egy pici cseppet tenni belőle - erre nem volt lehetőségem. Mikor aludt próbálkoztam, de nem tudtam úgy megvilágítani, hogy a színtelen oldatot meglássam, hogy most került a szemölcsre vagy sem és bár a külső doboza úgy van kialakítva, hogy a kis műanyag tartály a borulás elkerülése végett, bele helyezhető, mindig féltem, hogy kiborul. Feladtam.

Még a legelején a bőrgyógyász javaslatára elkezdtem Betadine oldattal kenni a szemölcsöket. Nem azért, hogy az majd elmulasztja, hanem hogy a terjedést próbáljuk leállítani. Így ez maradt. Ezzel minden este átkenegettem. 


2. Vérehulló fecskefű.

Van akinél bevált, van akinél nem. Bár szeretem és használom a gyógynövényeket, úgy döntöttem első körben ez kimarad. Helyette 2-3 naponta beiktattam napközben egy echinaceás ecsetelést (anyukám kezdte el otthon) és furcsa mód ezt valahogy engedte a gyerek. Talán mert színtelen volt és mama jól adta el a dolgot a legelején. :) 

Dr. Milesz vérrehulló fecskefű ecsetelő 30ml

Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény, mely szemölcs és tyúkszem eltávolítására szolgál. A hatást szakirodalmi adatok igazolják.

Mi a hatóanyaga?
 30 ml kivonat 3 g vérehulló fecskefű hajtásrészének alkoholos kivonatát tartalmazza.





Alkalmazhatják-e a készítményt gyermekeken is?
 2 évesnél fiatalabb gyermekeken ne alkalmazzák.

Hogyan és mikor kell a készítményt alkalmazni?
A szemölcsöt illetve a tyúkszemet alapos lemosás és szárítás után vattás végű pálcika segítségével ecseteljük.

Mi az ajánlott adag?

Naponta 2-3 alkalommal alkalmazhatja az ecsetelést.

Mennyi ideig alkalmazható a készítmény?
Ne alkalmazza a kezelést 2 hétnél tovább. Amennyiben ez idő alatt nem távolíthatók el a szemölcsök illetve a tyúkszem, keressen fel szakorvos 


3. Immunrendszer erősítés.

A bőrgyógyász szerint nem segít, mert a bőrnek saját immunrendszere van. Arról is beszélgettünk, egyáltalán létezik-e olyan, hogy immunrendszer erősítés, de ez egy másik történet...

Értettem én, amit mond és tudom, de...

A házi gyermekorvosunk támogatta az elképzelésemet, hogy Isoprinosine szirupot adjak a gyereknek, a bőrgyógyász szerint bizonyítottan nincs hatása uszodaszemölcsre. Adtam.

Ez egy receptköteles immunrendszer erősítő szirup.

Az Isoprinosine 50 mg/ml szirup hatóanyaga az inozin-acedoben-dimepranol. Az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer, mely Herpes vírus, varicella, kanyaró, mumpsz, citomegalovírus, Epstein-Barr vírus, humán papillomavírus okozta fertőzések, immunhiányos állapotok, vírusos légúti fertőzések, vírusos májgyulladás, agyvelő­gyulladás (vírus-enkefalítisz) kezelésére alkalmas.

Még a homeopata gyerekorvos is azt mondta, hogy ajánlja. De ő végül erre a célra Echinacea Angustifolia D4-et javasolt. De erről egy kicsit később bővebben.

Emellett adtam a gyereknek Béres cseppet (2x10 csepp), mellé C-vitamint (2x50mg), valamint 1 üveg  

Walmark Marslakócskák Immuno forte bodza szirupot (2x5ml) és napi 1x multivitamint.

A Marslakócskák ImunoForte gyógynövény alapú szirup összetevői az immunrendszer megfelelő működését támogatják. Olyan gyógynövényeket tartalmaz, mint a bodza és a csipkebogyó, amelyek szerepet játszanak a szervezet védekezőképességében, a légutak egészségében.

Emellett béta-glükánt és C-vitamint is tartalmaz, utóbbi szintén hozzájárul az immunrendszer működéséhez.

A Marslakócskák ImunoForte szirup használata különösen ajánlott, amikor a szervezet immunrendszere fokozott igénybevételnek van kitéve, például hűvös időben, közösségbe kerüléskor, vagy nagyobb megterheléskor.

Antibiotikum mellett is alkalmazható.




Adagolás:
Egy hetes szedése esetén:

Gyermeknek 0-3 éves korban 5 ml (egy teáskanál) napi kétszer, gyermekeknek 3 éves kortól és felnőtteknek 5 ml (egy teáskanál) napi háromszor.

Huzamos adagoláskor: Legfeljebb 5 ml (egy teáskanál) adandó napi kétszer.
Meleg teához (kb. 80°C-os hőmérsékletig) is keverhető édesítésként.

Multivitaminokkal együtt is szedhető.

Hatóanyag-tartalom / napi adag / 10 ml:
Sambucus nigra (Bodza gyümölcs kivonata) 1904,0 mg 
Sambucus nigra (Bodza virág kivonata) 50,0 mg 
Rosa canina (Csipkebogyó gyümölcs kivonata) 100,0 mg 
Béta-glükán 120,0 mg 
C-vitamin 80,0 mg

VitálHáz



És hogy teljes legyen a kép, még homeopata gyermekorvoshoz is elmentem. 

4. Homeopátia.

Uszodaszemölcsre 2 szert javasolt:

Hétfőtől szombatig: Solanum Dulcamara C9 napi 1x5 golyó
 Vasárnap: Thuja C30 napi 1x5 golyó

Azt mondta 3-4 hétig ne várjak változást. Utána pedig egyik napról a másikra eltűnnek  a szemölcsök.




Emellett immunrendszer erősítésre a fentebb említett Echinacea Angustifolia D4-ből egy hétig napi 1x5 golyó, majd egy hét szünet, megint egy hétig 1x5 golyó... és így tovább.

Ezeket is adtam. 

Végeredmény:

A szemölcsök terjedése a megjelenésüket követő kb. 10-12. napon megállt. Egy ideig nem volt kinézetükben változás, majd halványodtak és végül kb.1,5 hónap elteltével maguktól eltűntek minden maradvány nélkül.

Mire visszamentünk a sebészetre kontrollra, már nem volt miről beszélnünk.

Az soha nem derül ki, hogy pontosan mi használt. Lehet magától is elmúlt volna, vagy minden kellett a gyógyuláshoz. Ez sajnos rejtély marad.

Ezért is írtam az elején, hogy nem tudok biztos receptet adni, de azért remélem valamennyit segítettem!

Várom hozzászólásokban, kinek mi vált be, milyen tapasztalatai vannak a témában!


Kapcsolódó cikkeim:

2015. július 31., péntek

Körömgomba elleni gyógyszeres körömlakkok összehasonlítása.


Korábban volt egy cikkem a körömgombáról, ott részletesen leírom az okokat és az akkor forgalomban lévő gyógyszereket és egyéb termékeket ( Körömgomba kezelése. ), de ebben a maiban csak a körömlakkokkal szeretnék foglalkozni.

A körömlakkok egyik csoportjánál heti néhányszor kell alkalmazni és reszelni kell a körmöt, a másik fajtánál naponta kenni, de nem kell reszelni.



Nézzük a "reszelősöket": 

1. Amorolfin hatóanya - Loceryl 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk 2,5ml 

Okkal kezdem ezzel a gyógyszerrel a listát. Hosszú évek alatt, akárki vesz tőlünk körömgomba elleni készítményt, mindig rákérdezek, hogy használta-e már, van-e tapasztalata vele, milyen hatásúnak tartja. Ez a készítmény vezet a pozitív vélemények terén.

Nyilván mindenkinek más válik be, sokan menet közben abbahagyják a kezelést, vagy nem megfelelően használják a gyógyszert..., ez is lehet a negatív vélemények hátterében, mindenesetre a mi patikánkban ez a hatóanyag vezeti a toplistát.

A másik ok, amiért ezzel kezdem, hogy kiemeljek egy pénztárca barát lehetőséget. A Loceryl ára patikánként változhat, de 5000-7000Ft között mozog. Fel szoktam ajánlani ennek a receptköteles "testvérét", a Neolaque 50 mg/ml gyógyszeres körömlakkot. Érdekes a történet, mert ugyanazt tartalmazza a két lakk, hivatalosan helyettesíthető egymással. Ez utóbbit viszont csak receptre lehet kiváltani és TB támogatás is van rá. Receptes ára pedig 2151Ft. Háziorvos is felírhatja, nem kell hozzá bőrgyógyász javaslata.



A Loceryl gyógyszeres körömlakk egy gombaellenes gyógyszeres körömlakk (szabad szemmel nem látható gombák okozta fertőzések kezelésére alkalmas gyógyszer).

A Loceryl gyógyszeres körömlakkot legfeljebb 2 körmöt érintő köröm-mikózisok (gomba által okozott körömfertőzések) kezelésére használják.

Az amorolfin nem pusztítja el a baktériumokat.

A gyógyszeres körömlakkból az amorolfin áthatol a körömlemezen keresztül a körömágyba, így képes a körömágyban lévő, nehezen hozzáférhető gombákat kiirtani.

A körömgombásodás általában a köröm (fehér, sárga vagy barna) elszíneződését és megvastagodását eredményezi, bár a megjelenése nagymértékben változó lehet.

Hogyan kell alkalmazni a Loceryl gyógyszeres körömlakkot?

Ezt a gyógyszert mindig pontosan a betegtájékoztatóban leírtaknak, vagy az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által elmondottaknak megfelelően alkalmazza. Amennyiben nem biztos az adagolást illetően, kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.

A készítmény ajánlott adagja:

A gyógyszeres körömlakkot a beteg körmö(kö)n hetente egyszer használja
1. A Loceryl gyógyszeres körömlakk alkalmazása előtt körömlakklemosóval távolítsa el az esetlegesen korábban felvitt körömlakkot. A beteg körmöket (különösen a körömfelület károsodott részét) alaposan reszelje le, hogy minél több sérült részt és gombát távolítson el.
Figyelem: Soha ne reszelje az egészséges körmét használt reszelővel!
2. A mellékelt törlőkendővel tisztítsa meg és zsírtalanítsa a beteg köröm felületét.
3. Mártson egy spatulát a körömlakkos üvegbe úgy, hogy a lakkot ne törölje le az üveg szélével, amikor kiemeli.
4. Egyenletesen kenje be a teljes körömfelületet.
5. Az 1., 2., 3., és 4. lépéseket minden érintett köröm esetén ismételje meg.
6. A kezelt körmöket hagyja legalább 3-5 percig száradni.
7. A beteg körmök kezelésének befejezése után tisztítsa meg a spatulát és az üveg nyakát azzal a törlőkendővel, amellyel előzőleg a körmét tisztította. A tisztítókendőt körültekintően dobja ki, mert gyúlékony.
8. Az üveget használat után azonnal szorosan zárja le a készítmény elpárolgásának megakadályozása érdekében.

Fontos: A Loceryl gyógyszeres körömlakk használata során minden alkalommal pontosan kövesse a fenti lépéseket.

A körömlakk újbóli alkalmazásakor először a körmön lévő előző lakkréteget egy mellékelt, átitatott törlőkendővel el kell távolítani.

Ha a körömlakk megszárad, akkor szappannal és vízzel nem mosható le, tehát a megszokott módon moshatja a kezét és a lábát.

Ha szerves oldószerekkel dolgozik (festékhígítók, lakkbenzin, stb.), viseljen át nem eresztő gumikesztyűt, mert különben a Loceryl gyógyszeres körömlakk leoldódik a körmeiről.

A kezelést megszakítás nélkül kell folytatni a köröm teljes megújulásáig, ill. a fertőzött területek végső gyógyulásáig. A szükséges kezelési idő alapvetően a fertőzés mértékétől és elhelyezkedésétől, valamint a körömnövekedés ütemétől függ. Általában a kézkörmök esetén 6 hónap, lábkörmök esetén 9‑12 hónap a kezelési idő.

Minthogy a gombás fertőzések nagyon makacsok, a sikeres kezelés feltétele a megszakítás nélküli használat.

Ha 3 hónap kezelés során nem mutatkozik a javulás jele, beszéljen kezelőorvosával.

A fertőzött körmön használt körömreszelőket egészséges körmökön ne használja, mert ezáltal továbbterjesztheti a fertőzést. A fertőzés továbbterjesztésének megelőzése érdekében ügyeljen rá, hogy a készletben található reszelőket senki más ne használja.

A kezelés során kozmetikai körömlakk vagy műköröm alkalmazása kerülendő. (Nem tilos, de kerülendő.)



2. Ciklopirox hatóanyag - Batrafen gyógyszeres körömlakk 1x 

A Batrafen körömlakk gombaellenes hatású gyógyszerkészítmény (széles spektrumú gombaellenes szer), mely a köröm gombás fertőzéseinek kezelésére szolgál.

A Batrafen körömlakkot mindig az előírásoknak megfelelően alkalmazza. Amennyiben nem biztos az alkalmazást, adagolást illetően, kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. A készítmény szokásos adagolása és alkalmazása:




A kezelés megkezdése előtt az érintett köröm lemezét a lehető legnagyobb mértékben el kell távolítani (például ollóval). A megmaradt beteg körömterületet a mellékelt dörzspapíros körömreszelővel el kell vékonyítani. Ezután kell a lakkot rákenni.

A lakkot az első hónapban másnaponta 1-szer, a második hónapban hetente (legalább) 2-szer, majd a harmadik hónapban hetente 1-szer kell vékony rétegben felkenni a megbetegedett körömre.

Hetente 1-szer az egész lakkréteget el kell távolítani a mellékelt tisztítókendőkkel.

Ezután a körömreszelővel a beteg körömlemezt amennyire lehetséges, ismét el kell távolítani.

Amennyiben a fedő lakkréteg időközben megsérül, elegendő a ledörzsölt felület átkenése Batrafen körömlakkal.

A kezelés időtartama a fertőzés súlyosságától függ, de a 6 hónapot ne haladja meg.

Ugyanezzel a hatóanyaggal át is térünk a "nem reszelős" körömlakkhoz. 


1. Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakk 3,3ml 

A Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakk gombaellenes hatású gyógyszerkészítmény (széles spektrumú gombaellenes szer) az enyhén és közepesen fertőzött kézujjak és lábujjak körmei és a közvetlen környezetükben található bőr helyi kezelésére.

A köröm gombás fertőzései (onihomikózis) kezelésére szolgál, amelyet fonalas gombák vagy más, a ciklopirox hatóanyaggal kezelhető gombák okoznak.

Hatóanyaga a ciklopirox, amely megakadályozza a gombák növekedését és elpusztítja őket. Ezzel a körmei megjelenése is rendeződik.




Külsőleges (csak a körmökön és a közvetlenül szomszédos bőrterületeken való) alkalmazásra.
A Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakk csak felnőtteknek javallt.

A készítmény ajánlott adagja: naponta egyszer, vékony rétegben alkalmazza a fertőzött körmö(kö)n. Előtte a körmöket meg kell mosni és meg kell szárítani. A gyógyszeres körömlakkot fel kell kenni a köröm egész felszínére és a környező bőr 5 milliméteres sávjára. Ha lehetséges, a Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakkot a köröm szabad széle alá is fel kell kenni.

Körülbelül 30 másodpercig hagyja száradni a Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakkot.A kezelt körmö(ke)t a körömlakk felkenése után hat óráig nem szabad megmosni, ezért javasolt este, lefekvés előtt alkalmazni a körömlakkot. A hat óra eltelte után a szokásos módon lehet tisztálkodni.

A Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakkot nem kell eltávolítani oldószerrel vagy dörzsöléssel (például körömreszelővel), a körmöket elegendő vízzel alaposan megmosni. A körmök nem megfelelő tisztítása miatt, néhány napos kezelés után, esetleg fehér réteg jelenhet meg a köröm felszínén. Semleges szappannal és szükség esetén körömkefével vagy szivaccsal való alapos mosás segít ennek eltávolításában. Ha a Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakkot véletlenül lemossa, újra fel lehet kenni. Javasolt rendszeresen levágni a fertőzött köröm szabad szélét és a körömtöredékeket.

A kezelést addig kell folytatni, amíg az elváltozás el nem múlik, tehát a köröm (körmök) teljesen vagy majdnem teljesen ép(ek) és egészséges köröm nőtt a helyére. Általában a kézkörmök gyógyulása körülbelül 6 hónapig tart, a lábkörmöké körülbelül 9–12 hónapig.

Ha egy kéz- vagy lábköröm nagy felületen érintett, vagy több köröm van megbetegedve, a körömlakkon kívül szájon át szedett gyógyszerre is szükség lehet. Ezt kérjük, beszélje meg kezelőorvosával.

Ha úgy látja, hogy a Kitonail 80 mg/g gyógyszeres körömlakk hatása túl erős vagy túl gyenge, beszélje meg kezelőorvosával vagy gyógyszerészével. 

Körömgomba



Kapcsolódó írásaim: 

2015. május 12., kedd

Kullancs elleni védőoltások.



Két fajta kullancs elleni védőoltás van forgalomban a gyógyszertárakban. FSME Immun és Encepur néven (külön gyermek és felnőtt változat). Mindkét vakcina ugyanabba a hatástani csoportba tartozik.

A hétköznapi életben elterjedt nevük - kullancs elleni védőoltás -, megtévesztő, mivel kizárólag a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás (kullancsenkefalitisz) ellen biztosítanak védettséget.

A vakcina a szervezetet a saját védelmét szolgáló ún. ellenanyagok előállítására készteti ez ellen a vírus ellen.

Nem véd más, a kullancsok által terjesztett betegséggel (pl. Lyme-kór - a legismertebb, és közel 50 fajta egyéb megbetegedés, amelyek rendkívül ritkán fordulnak elő) szemben.

A kullancsenkefalitisz (Tick-Borne Encephalitis, TBE) vírus nagyon súlyos agyvelő-, gerincvelő- és agyhártyagyulladást okozhat. Ezek a betegségek gyakran fejfájással és magas lázzal kezdődnek. Egyes betegekben a legsúlyosabb formában ezek tudatvesztéshez, kómához, végül halálhoz vezethetnek.

A vírust kullancsok hordozzák. Az ember a kullancscsípés útján fertőződik meg. A vírust hordozó kullancsok csípésének valószínűsége Európa nagy részén, illetve Közép- és Kelet-Ázsiában szintén nagyon nagy. A kullancsenkefalitisz veszélyének kitett emberek azok, akik a világnak ezen a részein élnek, vagy ide mennek nyaralni. A bőrön levő kullancsokat nem lehet mindig észrevenni, az általuk okozott csípés pedig nem észlelhető.

Az oltás (immunizálás) főleg olyan személyeknek javasolt, akik folyamatosan vagy ideiglenesen kullancsenkefalitisz által fokozottan veszélyeztetett területeken tartózkodnak. Magyarországon sajnos évről-évre nő a fertőzött területek mérete.



Mindkét vakcinában a hatóanyag: kullancsencefalitis vírus, amelyet csirkeembrió sejtekben állítottak elő.

Emellett adszorbensként a vakcinák alumínium-hidroxidot tartalmaznak. Az adszorbensek egyes vakcinákban előforduló anyagok, amelyek felgyorsítják, növelik és/vagy meghosszabbítják a vakcina védő hatását.

Nagyon fontos. hogy a vakcinák hűtve tárolandók és szállítandók! (2°C - 8°C). 

Fagyasztani tilos! A lefagyasztott vakcinát tilos felhasználni!

A dobozon feltüntetett lejárati idő (Felhasználható: ) után ne alkalmazza őket! (A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.)

A gyógyszereket nem szabad a szennyvízzel vagy a háztartási hulladékkal együtt megsemmisíteni. Kérdezze meg gyógyszerészét, hogy szükségtelenné vált gyógyszereit miként semmisítse meg. Ezek az intézkedések elősegítik a környezet védelmét. 

Ellenjavallat:

Ne oltassa be magát: 

- ha allergiás (túlérzékeny) a hatóanyagra vagy az Encepur Adults egyéb összetevőjére,

- ha korábbi kullancsenkefalitisz vakcinával történő oltás után bármilyen szövődmény jelentkezett,

- ha kezelést igénylő heveny megbetegedésben szenved (ebben az esetben az oltással legalább 2 hetet várjanak a teljes felépülést követően) 

Fokozott elővigyázatossággal alkalmazható 

- Ha kórtörténetében agyi károsodás szerepel, tájékoztassa az orvost. Ebben az esetben az oltás szükségességét gondosan kell mérlegelni.

- A vakcina semmilyen körülmények között nem adható véredénybe. Ha véletlenül mégis véredénybe kerül a vakcina, a mellékhatások kockázata megnövekszik, szélsőséges esetekben sokk is kialakulhat. A megfelelő sürgősségi beavatkozásokat a sokk kialakulásának megelőzésére azonnal meg kell kezdeni.


Tájékoztassa orvosát, amennyiben tojás fogyasztása után az alább felsorolt tünetek közül bármelyik jelentkezik:

- ekcéma, nehézlégzés (ajak- vagy gégefedővizenyő, gége- vagy hörgőgörcs)
- vérnyomásesés,
- sokkos állapot.


Nem törvényszerű, hogy megnövekedett kockázatnak van kitéve az Encepur vagy az FSME készítménnyel való oltás során, ha allergiás a tojás- vagy csirkefehérjére, vagy bőrtesztje pozitív az ovalbuminra. Csak szigorú klinikai megfigyelés alatt és megfelelő sürgősségi beavatkozás lehetősége mellett szabad beadni az oltóanyagot, amennyiben valaha tojás fogyasztása után már mutatkoztak ilyen reakciók. 

VitálHáz


Beszélje meg orvosával mielőtt a vakcinát beadják, ha:

· autoimmun betegsége van (például reumatoid artritisz vagy szklerózis multiplex);
· gyenge az immunrendszere (nem tud megfelelőképpen védekezni a fertőzések ellen);
· nem termel elegendő ellenanyagot;
· daganatellenes gyógyszert szed;
· kortikoszteroid (gyulladáscsökkentő) tartalmú gyógyszert szed;
· valamilyen agyi megbetegedésben szenved;
· ha tudja, hogy allergiás a latex gumira;
· idegrendszeri rendellenességei vagy görcsrohamai vannak. 

A következő eseteket néha tévesen az oltás ellenjavallataként értékelik. Ez nem helyes. Ha bármelyik az alábbiak közül az Önre vagy gyermekére vonatkozik, az oltás fokozott elővigyázatossággal, de beadható:

- hőemelkedéssel járó közönséges fertőzések,
- feltételezett érintkezés fertőzött személyekkel,
- családi kórtörténetben szereplő görcsök,
- lázgörcsök a beoltandó kórtörténetében (mivel az oltás következtében jelentkező lázas reakciók, görcsök jelentkezhetnek, a görcsökre hajlamos gyermekeknek lázcsillapító adása javasolt, pl. az elölt vakcina beadásának időpontjában, valamint 4 és 8 órával a beadás után),
- hosszan tartó (idült) kórképek, beleértve a nem-súlyosbodó központi idegrendszeri rendellenességeket,
- ekcéma és egyéb bőrgyógyászati betegségek, helyi bőrfertőzések,
- antibiotikus kúra, alacsony dózisú kortikoszteroidok vagy szteroidtartalmú készítmények helyi alkalmazása,
- veleszületett vagy szerzett immunhiány.


Kölcsönhatás más gyógyszerkészítményekkel

Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét Ön, illetve gyermeke jelenleg vagy nemrégiben szedett egyéb gyógyszereiről, beleértve a vény nélkül kapható készítményeket is.

Ezek a vakcinák nem keverhető egyéb injekciós oldatokkal, de adható egyidejűleg más vakcinákkal.

Ha egyidejűleg az immunrendszer működését elnyomó (immunszupresszív) terápiában részesül, a vakcina hatása csökkenhet.

Terhesség és szoptatás

A vakcina terhesség és szoptatás ideje alatt való alkalmazását klinikai vizsgálatokban nem állapították meg, ezért ilyenkor kizárólag az előny/kockázat gondos mérlegelése után alkalmazható.


A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre.

Nem valószínű, hogy a vakcina befolyásolná a járművezetői képességet vagy a gépek kezelésének képességét. 


LEHETSÉGES MELLÉKHATÁSOK

Mint minden vakcina esetében, allergiás reakciók előfordulhatnak. Ezek nagyon ritkák, de a megfelelő orvosi kezelésnek és felügyeletnek mindig elérhetőnek kell lennie.

A súlyos allergiás reakciók tünetei a következők:
 · az ajkak, a száj vagy a torok duzzanata (ez nyelési, vagy légzési nehézségeket okozhat),
· kiütés, kéz, láb és bokaduzzanat,
· vérnyomásesés következtében fellépő eszméletvesztés.

Ezek a tünetek rendszerint az oltás beadása után nagyon gyorsan kifejlődnek, amikor az oltott személy még a kórházban vagy rendelőben tartózkodik. Ha ezek a tünetek azután jelentkeznek, amikor Ön vagy gyermeke már elhagyta azt a helyet, ahol az oltást megkapta, azonnal orvoshoz kell fordulnia!

Gyermekekben láz előfordulhat. Fiatal gyermekekben (1‑2 évesekben) az első oltás után három gyermekből egynél van lázas reakció. 3-15 éves gyermekek közül 10-ből kevesebb, mint 1-nél fordul elő láz. A láz általában 1‑2 napig tart. Kevesebb lázas reakció fordul elő a második, illetve az emlékeztető oltások után. Ha szükséges, orvosa a láz megelőzésére vagy kezelésére gyógyszert javasol.
A következő gyakorisági kategóriákat alkalmazzuk a mellékhatások értékelésére:


nagyon gyakori: 10-ből több, mint 1 beteget érint
gyakori: 100-ból 1‑10 beteget érint
nem gyakori: 1000-ből 1‑10 beteget érint
ritka: 10 000-ből 1‑10 beteget érint
nagyon ritka: 10 000-ből kevesebb, mint 1 beteget érint
nem ismert: a gyakoriság a rendelkezésre álló adatok alapján nem becsülhető meg

Nagyon gyakori mellékhatások
· fájdalom az injekció helyén;


Gyakori mellékhatások
· fejfájás;
· duzzanat, megkeményedés és bőrpír az oltás helyén;
· hányinger vagy hányás, csökkent étvágy;
· fáradtság vagy rossz közérzet;
· nyugtalanság, rossz alvás (fiatalabb gyermekeknél);
· izom fájdalom;
· láz (lásd fent).


Nem gyakori mellékhatások
· nyirokcsomó megnagyobbodás;
· gyomorfájás;
· ízületi fájdalom;
· hidegrázás.


Ritka mellékhatások:
· viszketés az injekció beadási helyén;
· rendellenes és csökkent érzékelés úgymint bizsergés vagy zsibbadtság számos ideg mentén;
· szédülő érzés;
· szédülés;
· hasmenés;
· emésztési zavar;
· csalánkiütés.


A következő további mellékhatásokat jelentették még a forgalomba hozatalt követően. Előfordulási gyakoriságuk, ritka:

· allergiás reakciók;
· az agy gyulladása, agyhártyai irritáció jelei, mint nyakmerevség, idegrendszeri tünetek, mint például arcbénulás, bénulás, ideggyulladás;
· látászavarok/károsodás fényérzékenység, szemfájdalom;
· fülcsengés;
· légszomj;
· bőrreakciók (kiütéses és/vagy viszkető bőr), bőrpír, fokozott izzadás;
· csontrendszeri- és nyakmerevség, kar- és lábfájdalom;
· influenza-szerű betegség, gyengeség, bőrduzzanat, bizonytalan járás;
· rohamok lázzal, vagy láz nélkül;

Gyermekeknél alkalmazott kullancsenkefalitisz oltással egyidőben Guillain-Barré szindrómát jelentettek.


A fent említett influenzaszerű tünetek általában az első oltás után jelentkeznek és 72 órán belül megszűnnek.

Ízületi és izomfájdalmak a nyak területén az agyhártyagyulladás klinikai képét mutathatják; ezen tünetek ritkák és néhány napon belül maradéktalanul visszafejlődnek.

A klinikai vizsgálati programban két esetben glioblasztómát (egy bizonyos típusú rákos agydaganatot) észleltek. Habár a szakirodalomban szereplő adatok alapján ez a vártnál magasabb előfordulási gyakoriság volt a klinikai vizsgálatokban, a forgalomba hozatal utáni időszakban nem nőtt a jelentett esetek száma, és nem igazolódott, hogy az eseteket az Encepur okozta volna.

Egyedi esetekben a központi- és környéki idegrendszer zavarait, úgy mint súlyos esetekben felszálló bénulást légzésbénulással (Guillain-Barré szindróma) jelentettek kullancsenkefalitisz oltás után.

Ha bármely mellékhatás súlyossá válik, vagy ha a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatásokon kívül egyéb tünetet észlel, kérjük, értesítse orvosát vagy gyógyszerészét.



Ezek voltak eddig a közös tulajdonságok, az oltási menetrendben vannak eltérések. Ezt már adott készítményre nézzük:


1. FSME-Immun Junior szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben
Az FSME-Immun Junior vakcinát általában a felkar izomzatába adják be. 18 hónaposnál fiatalabb gyermeknél a vakcinát a combizomba lehet adni. Tilos a vakcinát a véráramba beadni! Az FSME Immun Junior vakcina nem adható 16 éves, vagy ennél idősebb személyeknek. Ennek a korcsoportnak az FSME‑Immun felnőtteknek vakcina javallott.
Az orvosnak dokumentálnia kell a vakcina beadását és a gyártási számot fel kell jegyezni.
Az első oltási sorozat 
Az első oltási sorozat három adag FSME-Immun Junior vakcinából áll.
1. Orvosa dönt arról, hogy az első adagot mikor adja be.
2. A második adagot az első után 1‑3 hónappal adják be. Ha sürgős védelemre van szükség, a második adagot az első adag után 2 héttel be lehet adni.
3. A harmadik adagot a második oltás után 5‑12 hónappal adják be.
· Az első és második oltást legjobb, ha a téli hónapokban adják be, mert a kullancsok aktivitása tavasszal kezdődik. Ez lehetővé teszi, hogy a megfelelő immunitás már a szezonális kullancs aktivitás kezdete előtt kialakuljon.
· A harmadik oltás beadásával válik teljessé az első oltási sorozat. Ez beadható nyáron vagy ősszel, a második oltás után legkorábban 5 hónappal, vagy, legkésőbb, a következő kullancs szezon kezdete előtt.
· A teljes oltási sorozat védettséget biztosít legfeljebb 3 éven át.
· Ha túl hosszú idő telik el a három oltás között, előfordulhat, hogy nem alakul ki a fertőzés elleni teljes védettség.

Alapimmunizálás
Adag
Hagyományos oltási rend
Gyorsított oltási rend
1.       adag
0,25 ml
választott nap
választott nap
2.       adag
0,25 ml
1-3 hónappal az 1. oltás után
14 nappal az 1. oltás után
3.       adag
0,25 ml
5-12 hónappal a 2. oltás után
5-12 hónappal a 2. oltás után


Emlékeztető oltások

Az első emlékeztető oltást a harmadik adag után legfeljebb 3 évvel kapja meg. A további emlékeztető oltásokat 5 évente kell beadni.

Károsodott immunrendszerű gyermekek (beleértve az immunszupresszív, azaz immunrendszert gátló kezelésben részesülőket is)

Orvosa a vér ellenanyag szintjének meghatározását kérheti a második adag beadása után négy héttel, és további adagot adhat be, ha ebben az időpontban az immunválasz még nem alakult ki. Ugyanez érvényes a további adagokra.



2. FSME-Immun felnőtteknek szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben

Az FSME-Immun felnőtteknek szuszpenziós injekciót általában a felkar izomzatába adják be. Tilos a vakcinát a véráramba beadni! Az FSME Immun felnőtteknek szuszpenziós injekció nem adható 16 évesnél fiatalabb személyeknek. Ennek a korcsoportnak az FSME-Immun Junior vakcina javallott.

Az orvosnak dokumentálnia kell a vakcina beadását és a gyártási számot fel kell jegyezni. 


Az első oltási sorozat

Az első oltási sorozat három adag FSME-Immun felnőtteknek szuszpenziós injekcióból áll.
1. Orvosa dönt arról, hogy az első adagot mikor adja be.
2. A második adagot az első után 1-3 hónappal adják be. Ha sürgős védelemre van szükség, a második adagot az első adag után 2 héttel be lehet adni.
3. A harmadik adagot a második oltás után 5-12 hónappal adják be.


· Az első és második oltást legjobb, ha a téli hónapokban adják be, mert a kullancsok aktivitása tavasszal kezdődik. Ez lehetővé teszi, hogy megfelelő immunitás már a szezonális kullancs aktivitás kezdete előtt kialakuljon.


A harmadik oltás beadásával válik teljessé az első oltási sorozat. Ez beadható nyáron vagy ősszel, a második oltás után legkorábban 5 hónappal, vagy, legkésőbb, a következő kullancsszezon kezdete előtt.

A vakcináció a harmadik adag beadásával ideális esetben még ugyanabban a kullancsszezonban, de legalább a következő kullancsszezon előtt befejeződik.

· A teljes oltási sorozat védettséget biztosít legfeljebb 3 éven át.

· Ha túl hosszú idő telik el a három oltás között, előfordulhat, hogy nem alakul ki a fertőzés elleni teljes védettség.


Alapimmunizálás
Adag
Hagyományos oltási rend
Gyorsított oltási rend
1.       adag
0,5 ml
választott nap
választott nap
2.       adag
0,5 ml
1-3 hónappal az 1. oltás után
14 nappal az 1. oltás után
3.       adag
0,5 ml
5-12 hónappal az 2. oltás után
5-12 hónappal az 2. oltás után


Emlékeztető oltások

16–60 év közötti egyének
Ha Ön 60 évnél fiatalabb az első emlékeztető oltást a harmadik adag után 3 évvel kell megkapnia. A további emlékeztető oltásokat 5 évente kell beadni.
60 év feletti (idős) egyének
Általában háromévente van szükség emlékeztető (első és további emlékeztető) oltásra.

Emlékeztető oltás ≥ 16 és < 60 éveseknek
Adag
Adagolási rend
első emlékeztető oltás
0,5 ml
3 évvel a 3. oltás után
egymást követő emlékeztető oltások
0,5 ml
5 évente

Emlékeztető oltás ≥ 60 éveseknek
Adag
Adagolási rend
emlékeztető oltások
0,5 ml
3 évente
  
Károsodott immunrendszerű (beleértve az immunszupresszív, azaz immunrendszert gátló kezelésben részesülőket)
Orvosa a vér ellenanyagszintjének meghatározását kérheti a második adag beadása után négy héttel, és további adagot adhat be, ha ebben az időpontban az immunválasz még nem alakult ki. Ugyanez érvényes a további adagokra. 



3. Encepur Junior szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben 

Egy éves kortól betöltött tizenegy éves korig azonos dózist kell alkalmazni. 

Alapimmunizálás  

Hagyományos oltási séma
- 1. adag (0. nap)
0,25 ml,
- 2. adag (1-3 hónappal a 0. nap után)
0,25 ml,
- 3. adag (9-12 hónappal a második oltás után)
0,25 ml.

A második adag előre hozható és beadható 2 héttel az első után. A hagyományos oltási séma javasolt a folyamatos fertőzési veszélynek kitett személyeknél. Az alapimmunizálás befejezése után az antitestszint legalább 3 évig fennmarad, akkor javasolt az első emlékeztető oltás. A kullancsenkefalitisz vírus elleni antitestek megjelenése (szerokonverzió) a második adag beadása után 2 héttel várható.

Olyan személyeknél, akiknél gyors immunizálásra van szükség, rövidített oltási séma alkalmazható: 

Séma a gyors immunizáláshoz
- 1. adag (0. nap)
0,25 ml,
- 2. adag (7. nap)
0,25 ml,
- 3. adag (21. nap)
0,25 ml.


A kullancsenkefalitisz vírus elleni antitestek megjelenése (szerokonverzió) legkorábban a 2. oltást követően 14 napon belül, vagyis a 21. napon következik be. Az alapimmunizálás befejezése után az antitestszint legalább 12-18 hónapig fennmarad, akkor javasolt az első emlékeztető oltás.

Immunhiányban szenvedő (csökkent immunműködésű) gyermekek esetében a 2. oltás után 30‑60 nappal ellenőrizni kell az antitest szintet. Rövidített séma esetén erre a 3. oltás után kell sort keríteni. Szükség esetén egy további dózis vakcina adható. 

Emlékeztető oltások

Bármely séma szerint befejezett alapimmunizálás után elegendő 1 dózis (0,25 ml) Encepur Junior beadása a védettség megerősítésére. Tizenkét évesnél idősebb személy részére felnőtt kullancsenkefalitisz vakcina, pl. az Encepur Adults ajánlott.
Az immunitás fennállására vonatkozó klinikai adatok alapján, az emlékeztető oltásoknál az alábbi intervallumokat kell tartani:

- Hagyományos oltási séma esetén

1. emlékeztető oltás
további emlékeztető oltások
3 év után
minden 5. évben


 - Rövidített oltási séma esetén

1. emlékeztető oltás
további emlékeztető oltások
12-18 hónap után ajánlott
minden 5. évben

Minden kullancscsípés után ellenőrizni kell a tetanusz oltottsági állapotot.

Minthogy a kullancsok aktivitása tavasszal kezdődik, ahhoz, hogy az immunitás a szezonális kullancs aktivitás előtt kialakuljon, az első és a második oltást télen kell beadni.



4. Encepur Adults szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben

Alapimmunizálás

Hagyományos oltási séma

- 1. adag (0. nap)
0,5 ml,
- 2. adag (1-3 hónappal a 0. nap után)
0,5 ml,
- 3. adag (9-12 hónappal a második oltás után)
0,5 ml.


A második adag előre hozható és beadható 2 héttel az első után. A hagyományos oltási séma javasolt a folyamatos fertőzési veszélynek kitett személyeknél. Az alapimmunizálás befejezése után az antitestszint legalább 3 évig fennmarad, akkor javasolt az első emlékeztető oltás. A kullancsenkefalitisz vírus elleni antitestek megjelenése (szerokonverzió) a második adag beadása után 2 héttel várható.


Olyan személyeknél, akiknél gyors immunizálásra van szükség, rövidített oltási séma alkalmazható

Séma a gyors immunizáláshoz

- 1. adag (0. nap)
0,5 ml,
- 2. adag (7. nap)
0,5 ml,
- 3. adag (21. nap)
0,5 ml.

A kullancsenkefalitisz vírus elleni antitestek megjelenése (szerokonverzió) legkorábban a 2. oltást követően 14 napon belül, vagyis a 21. napon következik be. Az alapimmunizálás befejezése után az antitestszint legalább 12-18 hónapig fennmarad, akkor javasolt az első emlékeztető oltás.

Immunhiányban szenvedő (csökkent immunműködésű) és 59 év feletti személyek esetében a 2. oltás után 30‑60 nappal ellenőrizni kell az antitest szintet. Rövidített séma esetén erre a 3. oltás után kell sort keríteni. Szükség esetén egy további dózis vakcina adható.


Emlékeztető oltások

Bármely séma szerint befejezett alapimmunizálás után elegendő 1 dózis (0,5 ml) Encepur Adults beadása a védettség megerősítésére.
Az immunitás fennállására vonatkozó klinikai adatok alapján, az emlékeztető oltásoknál az alábbi intervallumokat kell tartani:



-  Hagyományos oltási séma esetén


1. emlékeztető oltás
további emlékeztető oltások
életkor: 12-49 év
3 év után
minden 5. évben
életkor > 49 év
3 év után
minden 3. évben


-   Rövidített oltási séma esetén


1. emlékeztető oltás
további emlékeztető oltások
életkor: 12-49 év
12-18 hónap után ajánlott
minden 5. évben
életkor > 49 év
12-18 hónap után ajánlott
minden 3. évben


Minden kullancscsípés után ellenőrizni kell a tetanusz oltottsági állapotot.

Minthogy a kullancsok aktivitása tavasszal kezdődik, ahhoz, hogy az immunitás a szezonális kullancs aktivitás előtt kialakuljon, az első és a második oltást télen kell beadni.




Kapcsolódó írásaim:

- Kullancs gyorsteszt.